Kengyia anno virágzó tanyavilág volt, iskolával, kocsmával stb. csakhogy 1956 márciusában jött a hatalmas jeges ár, ami mindent lerombolt. Tanyák tucatjai váltak a földdel egyenlővé, a lakosok beköltöztek a városokba. E terület a Mohácsi-sziget déli felén található, a Duna, a magyar határ és Bajai-csatorna fogják közre. 600 hektár termőföld található itt a többi erdőség és mocsár. E táj és az itt élő emberek sorsa soha nem volt könnyű. A múlt század derekán történt katasztrófa eredményeként, Kengyia végleg elnéptelenedett. A legközelebb eső települések: Bezdán, Küllőd, Béreg, Kiskőszeg és Hercegszántó. 

Amióta Bezdán lakott, körülbelül azóta kengyia is (17.sz. eleje), az ide települők mocsárvilágot találtak, a lápok többségét lecsapolták, a szigetekről pedig kiirtották a sakálokat, hogy állattenyésztésbe fogjonak. Valamikoron 96 tanyát és csaknem 500 főt tartott el a vidék. Az 56-os ár nem lett volna elég, 1965-ben is lesújtott a Duna hatalmas vize és ismét mindent kisöpört. 

A terület igazi tragédiája viszont az, hogy tulajdonképp egy országhoz sem tartozik. A jelenlegi helyzet az 1990-es évek Délszláv-háborúja után alakult ki, mivel a szerbek a Duna jelenlegi folyását kiáltották ki államhatárnak a horvátok pedig a Duna történelmi folyását, tehát a régi Baracskai-Dunát, a mai Bajai-csatornát. Mivel még mindeig nem sikerült egyezségre jutni, a helyzet a következő: Szerbia nem tart igényt erre a területre Horvátország pedig tudomást sem vesz róla, mivel Szerbia szerint hozzájuk tartozik. Régen, még Jugoszlávia létezett, Kengyia kataszterileg Horvátországhoz, azon belül Kiskőszeg helyi választmányához Pélmonostor községhez tartozott. A fennmaradt néhány tanya és számos hétvégi ház házszámjánál mi sem bizonyítja ezt jobban ugyanis minden táblán a szám alatt az áll: Batina, Kendjija

A földek jelenleg is horvátországi hivatalokban vannak minősítve mégis Szerbia felügyeli azokat.

A helyzetet még tovább bonyolítja, hogy a Szerb-Horvát terület jelenlegi lakosai mind magyarok. Összesen 15-en vagy legjobb esetben 20-an ha lehetnek még állandó lakosok. Ezek az emberek régebben horvát állampolgárok voltak de kényszerből felvették a szerb állampolgárságot, hogy terményeiket a szerb piacon értékesíthessék, ugyanis ha Horvátországban akarnák eladni portékáikat akkor át kellene menniük Batinára, amihez már útlevél szükséges. Vezetékes telefon nincs a kengyiai szállásokon de áram van, amit a szerbiai áramszolgáltató biztosít. A víkendházak többségében azonban nincs elektromos áram és vezetékes víz. 

Van olyan eset is, hogy a sorban álló 4 hétvégi házból 3 Szerbiában van de a negyedik már Horvátországban. Vannak akik  azt állítják a horvát földön épült ingatlanjukról, hogy Szerbiában jegyeztették be és ide is fizetnek adót, mások senkinek sem adóznak s sok hétvégi házat eladás után át sem lehet jegyeztetni mivel Horvátországba nem akarnak menni, Szerbiában meg egyszerűen nem lehet bejegyeztetni. 

Így vagy úgy, de a politikai helyzet az itt élőket nem igen érdekli, jól megvannak a senki földjén is mivel szeretik ezt a vidéket. A Bajai-csatorna horgászai gyakran viccelődnek is azzal, hogy egyik reggel a szerb, míg másik reggel a horvát oldalon áztatják a zsinórt egy kis zsákmány reményében. Minthogy őszi éjjeleken kinyitva az ablakot itt hallani a Karapancsai-erdő szarvasainak bőgését és a mezők sakáljainak üvöltését, ennek is megvan a maga romantikája...