A Terra nullius (latin: senki földje) című regény kézirata már 2017-ben meglátta a napvilágot, azóta a Napút Online folyóirat is közlésre választotta, ám kötetben való kiadására és publikálására sajnos még nem került sor, bár eddig minden visszajelzés igencsak pozitívnak bizonyult vele kapcsolatban.

A 41 ezer szóból álló mű másfél évig íródott, témáját tekintve történelmi, családtörténeti és önéletrajzi jellegű. A mű cselekménye a drávaszögi Kiskőszegen (Batina) veszi kezdetét, a XIX. század derekán. A falu elhelyezkedésének és történelmének rövid ismertetése után a szerző felmenői kerülnek főszerepbe, akik ezen a tájon éltek. Fokozatosan megismerjük a hajózással, majd borászattal foglalkozó famíliát, később pedig annak tragikus felbomlását–eközben betekintést nyerünk a hajdani családmodellbe, és a kor jelentősebb eseményeit is (pl. a kiskőszegi csatát) a köznép szemszögéből figyelhetjük meg. A család sorsát követve a Duna másik partján fekvő Bezdánba jutunk, ahol a szerző nagyapjának gyermekkori élményein keresztül ismerjük meg az ártéri életforma alapjait. Feltűnnek a bácskai Felső-Dunamellék erdei és vizei, na meg azok az emberek, akik teljesen összhangban éltek ezzel a csodálatos vad vidékkel.

Forog az idő kereke, a főszerepet nagyapa tölti be, aki szinte még gyerekként elkényszerül szeretett szülőföldjéről, és Vajdaság egy másik városában talál munkát, majd alapít családot. Ám honvágya igen erős, hiányolja a folyó menti vadont és a szigetvilágot, így harminc év után újra megveti lábát az ingoványos talajon. A mindentől távol eső területen hatalmas nehézségekkel jár a letelepedés, de végül sikeresen felépül a hajlék, mégpedig egy
hajdani dunai szigeten. Ekkor az 1990-es évek elejét írjuk, kitör a délszláv háború. A harcok, alig pár
kilométerre folynak helyszínünktől, de hála az elszigeteltségnek, a nagyapa gondtalanul éli világát a vízi labirintusban. A háború eredményeképp kialakul a máig lezáratlan szerb-horvát határvita, tehát a
Felső-Dunamellék nagy része a terra nullius, azaz a senki földje státust kapja (pl. Kengyia).

A nagyapa már az ártéri élet valóságos nagymestere, amikor megszületik unokája, a mű szerzője. A kisgyerek rengeteg időt tölt nagyapjával a természetben, az öreg megtanítja őt a vadonbeli élet fortélyaira, így többek között a horgászatra, a rákászatra és a vadnövények felismerésére is. Fokozatosan maga a szerző kerül főszerepbe, akinek kalandjain keresztül még jobban belemélyedünk az ártér erdeibe, mocsaraiba és különböző történelmi helyszíneibe. A cselekmény végére teljes képet kapunk arról a „kis világról”, mely itt van Bácska ezen
északnyugati szegletében, s mégis oly kevesen tudnak róla, mintha csak a világ másik felén
lenne.

Kérem a kedves olvasókat, hogy aki bármiféle segítséget/útmutatást/tanácsot tud adni a mű kiadásával kapcsolatban, az keressen fel a felsodunarezervatum@freemail.hu címen, Köszönöm szépen!