A bezdáni Busity-pumpa
2018. június 30. írta: Kalinka Tamás

A bezdáni Busity-pumpa

A Busity-pumpa-avagy hivatalos nevén a 9-8-as szivattyútelep-a leghíresebb bezdáni szivattyúk egyike. Ahrw.jpg Bezdánt Batinával és a Duna-parttal összekötő út mellett található, rögtön a falu után, a hajógyári öböllel szemben.

A komplexum több épületből áll: egy lakóházból, egy régi műhelyből, valamint a régi és az új pumpaházból. 

A régi pumpaház 1902-ben épült, és a budapesti Shlick gyár kolosszális gépeivel szerelték fel. E gépek olyan nagynak bizonyultak, hogy először ezeknek készítettek alapokat, majd behelyezték a gépet és csak ez után kezdték meg magának az épületnek a felhúzását. A gépek jelenleg árammal üzemelnek, az itt található elektromos motorok a Reiter-féle szabadkai elektromotorgyár termékei. 

Ezek a régi pumpák olyan jó minőségűek, hogy alig néhányszor szorultak javításra működésük alatt. Az eddigi legnagyobb javításra is külső tényező miatt volt szükség: a gép beszippantott egy téglát, mely csaknem szétszakította a szerkezetet. Ez egyébként akkora hanggal járt, hogy a jelenlevők nem lepődtek volna meg, ha az épület is összedől. Bár eleiben nem tudták, hogy pontosan mi a probléma, mindenesetre fel kellett emelni a hatalmas masinát, hogy a végére járjanak az esetnek. Több emelő is kudarcot vallott, végül Óbecséről érkezett a segítség: egy igen nagy teherbírású emelő. Ez is alig-alig tudta csak felemelni a súlyos gépezetet. 

Mint már leírtam, a telephez egy műhely is tartozott, ezt a vízgazdálkodási vállalat használta, ugyanis régen szekerekkel, taligákkal és kordékkal dolgoztak-ezeket itt állították elő, illetve javították őket.

Található itt egy kisebb árvízvédelmi raktár is, mely homokzsákokat, ásókat stb. tartogat, arra az esetre, ha jönne a baj. Erre már volt is példa, például 1956-ban, amikor több mint két méteres vízréteg borította ezt a pumpaházat-ezt a falra helyezett emléktábla is szemlélteti.56.jpg

Az új pumpaház jóval később épült, és 3 turbinával szerelték fel. Ez egy alkalommal majdnem leégett, mivel az elektormos szekrénybe bemászott egy kígyó és rövidzárlatot okozott. Hogy miként jutott be a hüllő a teljesen elzárt területre, az a mai napig rejtély. 

A telep gondnoka először egy bizonyos Zezula volt, őt követte Busity, aki csaknem 40 évet húzott itt le. 1989 szeptembere óta Foki István a gondnok, aki igen nagy becsben tartja ezt a csodálatos szivattyútelepet.

A Busity-pumpa szerepe az, hogy lecsapolja Bezdán északnyugati szegletének, valamint a Küllődi-sziget fölös vizeit. Ezektől a vizektől kétféleképpen szabadulnak meg: amennyiben a Duna vízállása 220cm alatt van, a Suszter-csatornán, a Bajai-csatorna medre alatt futó csövön keresztül a Döglött-Baracskába jut a víz, mely később szabadfolyással-a gravitáció elvén-a hajótelelőnél visszafolyik a Dunába. Ez a folyamat ma már csak igen ritkán valósul meg, mivel a Suszter egyes szakaszai igencsak eliszaposodtak, és az is előfordulhat, hogy eldugult a Bajai-csatorna alatti cső, mindenesetre most igen nehezen folyik le a víz, még alacsony vízállásnál is.

A telepre tulajdonképp csak magas vízállás idején van szükség, mivel ilyenkor nem folyik le a víz a Dunába. Ekkor a Suszterből pumpálja át a vizet a Ferenc-csatornába.

 

Hatalmas Köszönet Foki Istvánnak az információkért!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemelyemblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr4014084869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása