Mint az ahogy egy bajai-csatornai horgászhoz illik, a most következő érdekes anekdota főszereplője is már hajnalok hajnalán elhagyta a hajdani ártéri szigeten álló bungalót, hogy öreg tölgyfaladikjába ülve a valamikori Duna-ág vizére szálljon s szerencsét próbáljon az egyik legnevezetesebb bezdáni vízen.
Ősz eleje volt már...a vízparton a hőmérő higanyszála mindössze tíz fok körüli hőmérsékletet mutat. A Bajai-csatornára ködfátyol telepszik, mintha csak paplan lenne, mely alatt a mélységben hatalmas harcsák, vén nyurgapontyok és ebfogú süllők várják, hogy bolondot csinálhassanak ebből az elszánt pecásból.
Az ilyen hajnalokon, szeptember derekán már általában teljes csend honol a tájon...Ezt a némaságot csak nagyritkán töri meg egy a Fekete sűrű ősöreg tölgyei alatt csörtető vadkan, vagy egy felreppenő vadkacsa. A nyár fullasztó melege és a közeli víkendtelep lakóinak többsége is elhagyta már a vízivilágot. Csak az ízig vérig ártéri emberek maradnak, akiket nem zavar a magány és az egyre hidegebbé és erősebbé váló dunai szél.
A horgász régimódi bambusz botokkal, főtt öregkukoricával és kézzel kötött haltartójával, valamint merítőszákjával indul az úgynevezett Keskeny szakaszra, hogy próbára tegye türelmét és a pontyok éhségét. A ladik orra hasítja a ködöt, balról a Fekete sűrű erdő magasodik, jobbról pedig a Szojka-öböl évszázados füzei merednek fenyegetően a sima víztükör fölé...
A horgászhelyre érve, a pecás minden botot az előre kiválasztott helyére vet be-ismeri a mélységet és az akadók helyét, hisz már több évtizede jár otthonosan a Bajai hullámain.
Az első fél óra kapás nélkül telik el, a reményteljes horgász azonban nem búslakodik. Gyerek az idő...-gondolja magában, hisz a nap első sugarai csak most kezdenek átszüremleni a farengetegen.
A nagy nyugalmat egyszer csak a horgász háta mögött magasodó erdőből származó neszek zavarják meg. A hang egyre inkább erőteljes csörtetésnek tetszik, s hihetetlen gyorsasággal közeledik a nádas és a vízpart felé. A pecás épp, hogy feleszmélt, s figyelmét az úszókról a nádasra irányította. A hang okozója ekkor már igen közel járt, s egyre nagyobb buzgósággal törtetett az aljnövényzetben, s pár pillanatra rá már a part közvetlen közelében járt...Ekkor puff...Az eget egy hatalmas sötét test takarja el a horgász szeme elöl, s ez a test egy óriási csobbanás kíséretében a Bajai-csatorna vizébe "pottyan"-a ladiktól alig egy méterre.
A horgász csurom víz lett, nem tudja mi történt-aztán felnéz s látja, amint egy kapitális agancsot viselő szarvasbika úszik át a csatornán, majd evickél ki a túlpartra s veti bele magát nagy sietséggel a Tatárrévi-erdőbe.
Gondolom mondanom sem kell, hogy ijedtében legszívesebben a horgász is vízbe ugrott volna-Na de az ilyen élmények teszik bizonyítottá a mondást: Ki korán kel, aranyat lel! -bár ha a szarvas a csónakba huppan bele (ez alig egy méteren múlt), akkor rosszabb vége is lehetett volna a történetnek. Minden esetre ez a kaland örök életre belevéste magát a pecás fejébe...
I. kép: Szombathelyi Gergely felvétele
(Igaz történet)