A bezdáni pecások egyik legkedvesebb vize lévén a Bajai-csatorna kivívta helyét a horgásztörténelemben. Már a XX. század derekától kezdve szerepel az újságokban mint kiváló és vad horgászhely. Valaha igen gazdag volt halban, mára a híres állomány megcsappant ugyan, de még mindig akad itt fognivaló. Gyakran eszembe jut szépöregapám története akiről a családi mese úgy szól, hogy az első ős volt aki a Bajai mellé telepedett. Aprócska stéget épített a csatorna partján, nyáron a termőföld közepén lévő fűzfaligetben épített nádkunyhójában élt, s már ő is sokat horgászott, leginkább hatalmas csapósügereket (bezdániasan: bulhes) fogott, kezdetleges felszereléssel. A Bajai-csatornát mindig is a nagy harcsák és pontyok vizeként emlegették, mély és kristálytiszta vize mindig is megigézte a horgászokat. Következő cikksorozatomat a Bajai-csatornának, annak halainak és nem utolsó sorban horgászainak szentelem.

A ponty

A horgász akit megáldott az Isten egy kis ladikkal, vagy netán  bungallóval a Bajai-csatorna partján az az ember általában pontyra megy. Valmikor nagyon sok pontyot fogtak e vizen, ma már szenzációszámba megy a 2-3 kilós példány is. Aki fog, az rendszerint a régi módszereket alkalmazza: morzsolt kukoricával eteti helyét, azzal is csalizik és nem utolsó sorban nagyon optimista. 

Amikor a Bajai-csatorna horgásza úgy dönt hajnalozik egyet az úgynevezett "frizsiderben" akkor általában már azelőtt kifut csónakjával mielőtt a nap feljönne. Megjegyzem, a "firizsider" nem más mint a csatorna keleti partja, azért hivják így mert itt magasodik a Fekete sűrű erdő s még délelőtt tízkor sem süt oda nap így több fokkal is hidegebb lehet reggel, mint a nyugati oldalon. 

A legjobb pontyozó helyek az ún. töklevelesnél vannak, mivel arra már a madár sem jár. A legtöbben mindig a Szojka-öböl környékén horgásztak: a régi szép időkben akár 20-an is várták itt a kapást, valóságos harc folyt a legjobb pecahelyekért. 

A pontyhorgászat egyik feltétele a tökéletes csend. Ezért a pecás nem siet, és szép lassan dobálja be felszerelését, minden dobást alaposan átgondolva és megcélozva a pontos helyet a csalinak, ugyanis már annyira ismeri helyét, hogy tudomása van az akadók helyéről. 

 A pontyozók számára a hajnali 5 és reggel 7 óra közti időszak a legígéretesebb. 9-nél tovább nemigen érdemes maradni, de aki amurra megy az délig is áztatja a zsinórt.

Persze megtörténhet, hogy a hal nem reggel megy hanem alkonyatkor. Hozzátenném: a hal nem mehet, esetleg úszhat. Ilyen esetekben a délután 5 és este 8 közti időszak a legeredményesebb. Például Nagy Ferenc (Jandó) is 18:15-kor akasztotta meg élete potykáját, ami csaknem 26 kilót nyomott. De éjjel itt még pontyot senki sem fogott, nem is divat az éjjeli pontyozás. Amikor a Karapancsai-erdő felett nyugovóra tér a nap, vége a kapásoknak is.

Na de vannak szélsőséges esetek is: volt, hogy délben jött a nagy ponty. Az egyik horgász beszámolója szerint ebédfőzés alatt riasztották vendégei, hogy kapás van a vízben hagyott pecáján.  A hal hatalmas volt, a végén csónakból fárasztották, 1 órán keresztül húzta azt, közben kétszer is lefeküdt a fenékre. Egyszer jött fel a felszínre: a farka akkora volt mint egy söprű.  A harmadik lefekvéskor hínárgereblyével próbálták felzavarni, de az véletlenül elszakította a zsinórt. Így lehet, hogy a 30 kilósra becsült potyka még mindig a Bajaiban úszkál.

Annak a horgásznak aki itt pecál nem a szákba került hal az egyetlen öröme. Már csak a lenyűgöző táj miatt is érdemes kievezni a hajnali ködfátyolba, ilyenkor még a közeli vadon élőlényeit is megpillanthatjuk.

Aki beleélte már magát ennek a látványnak az élményébe, az csak nosztalgiával tud emlékezni erre-hozzákapcsolva ehhez az ősvadon vonzalmát, a távolélő honvágya büszke szenvedéssé nemesül.

A magyar határ felé még a szarvasbőgést is hallani, csak nehogy a csónak mellet két méterre ugorjon egy termetes szarvasbika vízbe, mint ahogy az egy "szerencsés" horgásszal meg is történt.