A XXI. századi Matula
2019. október 21. írta: Kalinka Tamás

A XXI. századi Matula

A Felső-Dunamellék Rezervátum területén, egy hajdani dunai szigeten, a Bajai-csatorna partján éli mindennapjait az az ember, akit már egyesek  21. századi Matulaként is emlegetnek. Paksi Kovács István egyike az utolsó szigeti embereknek, akik még a mai napig sem szakadtak el a természetközeli élettől. Nála készítettem riportot, azzal a céllal, hogy széles körben megismertessem az emberekkel eme csodálatos életmódot.

Ottjártamkor már javában benne voltunk az őszben, így az öreg füzek árnyékában lévő kunyhó kéményén füst gomolygott az ég felé. Kedves kis kutya-név szerint Pongrác- szalad a vendég elé, és egy macska is előbújik a házikó mellől. Néhány horgász is üdvözli a látogatót, hisz István megengedi nekik, hogy ladikjaikat és felszerelésüket az ő "udvarában" tárolják. Házigazdám igazi vendégszerető ember, így rögvest ülőhellyel és kávéval kínál. 63 éves kora egyáltalán nem látszik meg rajta, bár tekintetéből leolvasható, hogy igencsak megviselte az élet.

66814547_2372158866156707_7279939175531413504_n.jpg

-Gyönyörű helyen vagyunk. Elmondanád, hogy hol is élsz pontosan?

-Persze. Nos, a vityillóm Kengyia-sziget déli csücskén helyezkedik el, a Bajai-csatorna közvetlen közelében, pontosabban a Szojka-öböl partján. Mivel régen itt folyt a Duna fő ága, nem csoda, hogy számos holtág, illetve tó van a környéken, mindezek mellett erdőből is akad bőven. A Sebes-foki zsilip innen egy kilométernyire van, Bezdán pedig 3 kilométerre. Valójában az egész életem ehhez a szigetvilághoz köthető, viszont csak 2 éve élek kint tartósan. Mivel ez a sziget egy vitatott státuszú terület, építkezési engedélyt nem kaphattam, így ebben az átalakított méhészkocsiban élek, amit még kibővítettem egy fedett terasszal. Nem panaszkodhatok, nagyon jól elvagyok így is, hiszen én ehhez az életformához szoktam. Számomra ez egyáltalán nem nélkülözés, hisz élhetnék a városban is, de nekem itt egyértelműen jobb, ez a vidék a hazám, a szeretete a génjeimbe van kódolva.

-Hová vezethető vissza a természet iránt érzett szereteted?

-Vitathatatlan, hogy öregapám fertőzött meg ezzel. Ő egy igazi vízi ember volt, aki az egész életét ebben a vadonban élte le. Halász volt az öreg, gyakran jártam ki vele a vízre, legtöbbször én eveztem, még ő borítókosárral a kezében a pontytúrásokat leste. Tőle tanultam a hálókötés mesterségét is. Gyerekként sokat mászkáltam az erdőkben, néha reggeltől estig a Kozarában lógtam. A Sárkányosban akkoriban még sok volt a pióca és a sulyom, így a derékig érő vízen nem is volt olyan könnyű átgázolni. A nagyapám sok sulymot meg rákot hozott haza a halászatból. Én ezeken a kosztokon, na és természetesen halon nőttem fel. Később vettem egy profi fényképezőgépet, amivel szebbnél szebb felvételeket készítettem a vidék élővilágáról. Rovarokat gyűjtöttem, és aztán még az állatok preparálását is kitanultam. Hosszú évekig minden hajnalban-ha esett, ha fújt-én motorcsónakkal jártam fel a Bajai-csatornán egész a Karapancsáig. Volt egy sátorom az erdőben, sokat aludtam ott. Akkor is kint voltam ha rossz volt az idő, ezért mindenki bolondnak tartott és nem értették, hogy nem unatkozok egyedül ott az Isten háta mögött. Én meg csak röhögtem a markomban, mert én épp ezt élveztem...hogy egyedül lehetek az anyatermészettel.

10454303_788664457839497_730872503170488572_n.jpg

-Mivel foglalkoztál az életed során?

-Én szakmám szerint pincér vagyok, és elég sokat is dolgoztam ebben a szakmában. A horvát tengerparton is pincérkedtem egy ideig, de főleg bezdáni csárdákban és kocsmákban tevékenykedtem. Később postásnak álltam, majd a nyolcvanas évek végén hívtak el az állami halászatba. Bár a posta egy igencsak jól fizető és biztos munkahely volt, szinte gondolkodás nékül átpártoltam a halászokhoz, mivel ez a szakma áll legközelebb a szívemhez. Akkoriban semmilyen hátrányom nem származott abból, hogy halász vagyok, ugyanolyan megélhetés volt mint bármelyik másik mesterség. Ma már sok gondom származik abból, hogy mindenki halásznak ismer, hisz ez a szakma úgymond "indexre" került, és sokan minket hibáztatnak a halállomány csökkenéséért. Nem mondom, hogy ártatlan vagyok e téren, de ha nem én mentem volna halásznak, akkor ment volna helyettem másik három, aki viszont nem a régi módszerekkel dolgozik, hanem sokkal drasztikusabbakkal, pl. robbantással, áramozással. 

-Mi vezetett arra a döntésre, hogy elhagyd a társadalmat, és kiköltözz ide a szigetre?

-Nos, nem tagadom, igencsak rögös volt az ide vezető út. Kétszer is elváltam, és talán épp azért mentek tönkre a kapcsolataim, mert alárendeltem őket ennek az életformának. Amikor nős voltam és pincérként dolgoztam, volt hogy hajnalban lett vége a műszakomnak és haza sem mentem, hanem egyből behuppantam a csónakba és mentem horgászni a határra. Amikor utoljára elváltam már nem volt veszteni valóm, eszembe se jutott hogy újabb kapcsolatot kezdjek, vagy ilyesmi...úgy döntöttem végre valóra váltom ezt az álmot és kiköltözök oda, ahová mindig is vágytam. Nem bántam meg, és amióta kint vagyok azóta teljesen megváltozott az életem. Amikor kijöttem, akkor rettenetes állapotban voltam, úgy testileg, mint lelkileg. Pár hónap után már nyoma sem volt semmilyen gondnak. Már nem haragszok senkire, nem akarok bosszút állni senkin sem, úgy is mondhatjuk, hogy a lelkem megtisztult azoktól a dolgoktól, amik egyébként is fölöslegesek. A volt nejemmel is barátok maradtunk és a gyerekeim is jól kijönnek egymással. Úgy gondolom a helyes utat választottam, csak sajnos későn jöttem rá, hogy valójában ez az én sorsom.

-Hogyan telnek a mindennapjaid? Milyen problémákkal kell szembenézned?

-Nagyon nyugodtan élek. Sokan remetének titulálnak, de én nem vallom magam annak. Sok pecás jár ide nap mint nap, vannak olyanok is, akik szinte egész nap itt vannak. Mikor megunják a horgászatot, akkor leülnek hozzám egy pálinkára vagy egy kávéra. Sokszor szoktunk együtt főzni is ezt-azt. A környékbeliekkel is jó kapcsolatot ápolok, akad pár bungalótulajdonos, akikkel majdnem minden nap összejövünk. Na meg itt vannak az állataim is: Pongrác kutyus és Feketerigó, a macska. És itt van egy egész hattyúcsalád is, akiket én etetek.

71585433_2526860297353229_3147201319811416064_n.jpg

Nekem van áramom, de akik tőlem északra vannak azoknál már nincs, így néhányan hozzám hordják tölteni az elektromos eszközeiket is. Nagyon összetartó kis társaság van itt, olyan mint egy nagy család. Sokan sajnálnak engem azért, mert a telet is kint töltöm, viszont nekem ez egyáltalán nem okoz problémát, szeretem a magányt, de  amúgy még télen is relatív sokan kijárnak hozzám. Ami a nehézségeket illeti, maga az életmód számomra egyáltalán nem hordoz terheket, az egyetlen probléma az, hogy vannak emberek, akik talán irigységből vagy nem tudom miért, de minden eszközzel próbálnak engem lejáratni és okot találni arra, hogy elüldözzönek innen. Általában azt használják ki, hogy sok évig halászként tevékenykedtem, és váltig állítják, hogy most is halászok, amikor ezt már törvények tiltják. Kiderült, hogy figyelnek is páran, és még azt is jelentik a halőröknek, ha fürdök vagy a csónakkal megyek valahova, mert azt hiszik, hogy hálót rakok le. Sőt, még azért is feljelentenek, ha bográcsot látnak az asztalomon.  Igen, nem tagadom, sokáig halász voltam, de attól hogy valakinek egyszer  puska volt a kezében  még senki sem lesz gyilkos. Számtalán bizottság volt már kint nálam, mert egyszerűen olyan sok bejelentést kapnak rólam, hogy nem lehet elsiklani fölötte. Megesett hogy egy héten négyszer is ellenőrzött a halőr. De hát valamit valamiért, nem igaz?

-Az idén kétszer is volt szerencséd tévéstábot fogadni. Mit jelent számodra az, hogy a nagyközönség is megismerhet?

-Én egyáltalán nem vágyok hírnévre. A tévéseket sem én hívtam, ők kérdezték meg, hogy meglátogathatnak-e és lefilmezhetik-e a hálókötés mikéntjét. Tudtam, hogy ebből még bajom fog származni, mert sokan úgy gondolják, hogy egy halász ne beszéljen természetvédelemről. Biztos voltak páran akik a átkozták a képernyőt, amikor megláttak a műsorban, de igazából nem érdekel, hogy ki mit gondol, túlvagyok már azon, hogy mások véleményén idegeskedjek. Azért mindent egybevetve 99%-ban pozitív kommenteket és véleményeket kaptam, mert az emberek többsége is úgy látja, hogy ez egy kihalófélben lévő mesterség, illetve életmód, melyet valamilyen módon-ha nem is gyakorlatban-de konzerválni kell.

43527221_1955033691202562_7183506366483398656_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szemelyemblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr8815241976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.