Egy elfeledett víz: a Banga
2018. augusztus 22. írta: Az ártéri ember

Egy elfeledett víz: a Banga

Talán az olvasók egy része (feltételezem, hogy a nagy része) nem is hallott még eme holtágról, mely méltán 39607972_1071717316326853_1992326988064358400_n.jpgviselheti az "elfeledett" jelzőt.

Mielőtt távolabbi tájakra gondolnánk ezt a rejtélyes holtágat, leszögezem, hogy a bácskai Felső-Dunamelléken található, mindössze néhány kilométerre Bezdántól. A Baracskai-Duna (a hajdnai fő Duna-ág) a mai Döglött-Baracska és a Bajai-csatorna medrében folyott valaha, s a Sebes-foktól egy kilométerre északra két ágra szakadt, itt egy 35 hektáros szigetet képzett. Ez volt a Kis-sziget. A keleti (Bezdán felöli) ág a szabályozások során a Bajai-csatorna lett, a nyugati ágat (a Kengyia felölit) viszont a Kis-sziget északi csücskénél-a zátonynál-elzárták. Ezt a hajdani nyugati Duna-ágat nevezték, s nevezik Bangának. 

Nevének eredetére sajnos nem sikerült fényt derítenem, de már az 1830-as években is így szerepel a térképeken.banga.jpg

A Türr-féle átvágások és feltöltések idején a Banga a mai Döglött-Baracskával került közvetlen kapcsolatba. A múlt században még csónakkal fel lehetett evezni a Bangára, mára azonban a két víz találkozásánál kialakult lápos terület ezt meggátolja. Az évtizedek múlásával ez a holtág amolyan féregnyúlvánnyá vált. Valaha több kilométer hosszú volt, ám mivel teljesen holt vízzé vált, igen gyorsan mocsarasodik-így ma már csak egy néhányszáz méteres tó emlékeztet az egykori hajózható Duna-ágra. Ma e víz legnagyobb szélessége 40 méter, legnagyobb mélysége pedig 3,5 méter.

A Banga északi medre már teljesen láppá alakult, a madarak és a vadak kiváló búvóhelye, mivel nincs az az ember aki átvágna nádas, rekettyés ingoványon, melybe akár bele is süllyedhetünk.

A természetes szukcesszió (feltöltődés) miatt a Banga nyíltvíz-felülete évről-évre fogy. Az iszapréteg 2-3 méter bangater.jpgvastag, szénfekete és a benne lévő rengeteg növényi törmelék bomlása miatt gyakran szabadulnak fel belőle mérgező gázok. 

A Banga egyben a Döglött-Baracska "haliskolája" nevet is méltán viselhetné, mivel a tavaszi magas vízálláskor ide a sekély és meleg vízbe jönnek ívni és ivadékot nevelni a halak. Itt horgászni viszont már jó ideje nem lehet, mivel a part megközelíthetetlen, és minden szerelék és csali rövid időn belül belesüpped az iszapba.

A Banga vize sárgás színű, zavaros, ezért az itt élő halak színe merőben különbözik a többi holtág halaitól. Az itt kifogott keszegek úszói feltűnően élénkvörösek, ezért más vizeken kiváló csalihalként szolgálnak. Annak idején mindenféle halat lehetett itt fogni, hallani 33 kilós harcsáról és két kilós aranykárászokról is-utóbbit mára kiszorította az ezüstkárász (babuska). A bangai halakat a kifogás után néhány napig tiszta vízben "fürdették", hogy elvesztjék jellegzetes iszapízüket és sárga színüket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szemelyemblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr314195977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.