Bezdán település a Duna (és egykor a Vajas) közelségének köszönhetően egész a XVIII. század végéig a szó szoros értelmében sziget volt. Hát, ma sem igazán juthatunk be faluba anélkül, hogy hídon keresztül át ne mennénk. A számos máig fennmaradt apró ér és fok tökéletesen bizonyítja, hogy az egykor itt élő emberek nagy összhangban éltek a természettel, ugyanis az egykor igen elterjedt fokgazdálkodás vagy másnéven ártéri gazdálkodás legalább olyan hasznos volt az anyatermészet számára mint az ember számára. 

A fokgazdálkodás

A Kárpát-medencében (mint minden más földrajzi medencében) viszonylag kevés az évi csapadékmennyiség. A Pannon-alföld azonban nem kis ideig Európa éléskamrájának számított, hogy lehetséges ez, évi átlag 500-700mm csapadék mellet? És hogyhogy nem szikesedett a Kárpát-medence, nem úgy mint napjainkban? A válasz a nagy folyóinkban és az egykori vízgazdálkodásunkban rejlik. 

A Duna és a Tisza anno zabolázatlanul meandereztek, s a kanyarulatok külső oldalán úgynevezett övzátonyokat képeztek, (az övzátonyok magasabb partszakaszok). Eme övzátonyokat az emberek átvágták, és árvíz idején ezeken az átvágásokon, fokokon, keresztül a folyó elönthette a természetes árteret anélkül, hogy a közeli települést elárasztás fenyegette volna-ehelyett a város szigetté vált. Az ártéren terültek el a helyiek szántóföldjei és legelői amiket viszont nem féltettek a víztől. A tavaszi áradáskor megnyitották a fokokat amiken keresztül a víz beáramlott, először az alluviális síkság alacsonyabb részeire (így a terület alulról árasztódott el, megelőzve a felülről folyóvízzel való öntözés következményeként számontartott szikesedést). Ilyenkor a néhány hónapra elárasztott síkság meleg, sekély vize kiváló helyet biztosított a halak ívásához és az ivadékok felcseperedéséhez. Mikor a víz apadni kezdett, fokozatosan visszaáramlott az árterekről a fokokon keresztül a mederbe, ekkor a halászok nagyszemű hálókkal állták el a fokokat és a nagyobb halakat kifogták, míg az idei "évjárat" apró halai visszajutottak a folyóba. Ezáltal több hal került vissza vízbe mint amennyit lehalásztak, és még a halásznépség is elégedett lehetett. Amikor a víz teljesen visszavonult, az ártereken dús legelők, kaszálók nőttek amik egész évre elegendő takarmányt biztosítottak a jószágállománynak. Később, a kaszálás után még be is vethették a területet, rövidnappalos haszonnövényekkel. 

Mára viszont a folyóink töltések közé szorultak, ennek a következménye az is, hogy medrük folyamatosan mélyül és így gyakorlatilag az egész folyó mélyebbre kerül. Ennek következménye a környék talajvizének mélyebbre húzódása és az egykori ártereken lévő szántóföldek nagy vízszomja amit csak öntözéssel lehet kielégíteni, ez viszont elősegíti a szikesedést és költségekkel is jár. 

A bezdáni fokok

Sajnos a Tisza jobban megsínylette a szabályozást a Vásárhelyi-terv által, a kontinens második legnagyobb folyóját a Dunát azonban a mai napig sem sikerült teljesen megszelídíteni. Ennek köszönhető a Felső-Dunamellék Rezervátum, a Gemenc és sok más nagy ártér fennmaradása is. Bezdán környékén is sok fok megmaradt, de van olyan is melynek már csak kiszáradt medre és szóbanforgó neve emlékeztet rá. A következő 16 fokról találtam feljegyzést:

Sebes-fok, Gál-fok, Kopola-fok, Bajom-fok, Csanda-fok, Kardos-fok, Kerszt-fok, Lassu-fok, Bründl-fok, Darázsi-fok, Vajas-fok, Kisvajas-fok, Csíkos-fok, Faddi-fok, Ládé-fok, Rekettyés-fok

Amennyiben valakinek tudomása van még egyéb környékbeli fokról, kérem szépen jelezze!